II. Speciál mix Feeder Kupa versenykiírás

2019. 01. 13. 18:43:59
II. Speciál mix Feeder Kupa versenykiírás

II. Speciál mix Feeder Kupa

A versenyt, második alkalommal szervezzük meg, melynek idén is a Pródi  bojlis horgásztó ad otthont. A tavalyi évben 12 páros nevezését tudtuk elfogadni, de 2019-ben már 30 páros tud nevezni a megmérettetésre és 2 fordulóban mérhetik össze a tudásukat a versenyzők.

Időpont: 2019.05.04-05.

Helyszín: Pródi bojlis horgásztó

Akik tavaly részt vettek a horgászversenyen vagy horgásztak már Pródon tudják, hogy sok halra kell számítani. A tavalyi 6 órás verseny alatt a 12 pár összesen 1288 kg halat fogott, ami majdnem 110 kg-os átlagfogást jelent. A sok hal mellé a jó hangulat garantált.

A verseny időpontja 2019.05.04.-05. Mindkét napon  6 órás forduló lesz tartva. A fordulók előtt reggelivel, a fordulók után pedig ebéddel várunk minden versenyzőt.

A tóról annyit kell tudni, hogy vízterülete 31 hektár és kiemelkedő hal állománnyal rendelkezik. Számítani kell 2-3 kg-os pontyokra, de sok 10 kg feletti pontyot is lehet fogni. A horgászhelyet közvetlenül meg lehet közelíteni autóval és ott is lehet hagyni a verseny ideje alatt. A stégek 50 méterre vannak egymástól, így zavartalanul lehet horgászni egymás mellett. Egy stégen ül a páros mind a két tagja.

A versenyt 2db 7 fős és 2db 8 fős szektorban tartjuk meg. A halak védelme érdekében folyamatos mérlegelés fog zajlani, ezért arra kérünk mindenkit, hogy több haltartót használjon és mindenkinél legyen legalább 1 db pontyzsák, amibe a nagytestű pontyokat biztonságosan tudja tárolni.

Szabályok:

  • Páros feeder horgászverseny
  • A verseny 4 szektorban fog zajlani
  • A párok fejenként 1-1 feeder horgászbottal és 1-1 szakáll nélküli horoggal horgászhatnak
  • A versenyen mind a hosszú előkés, mind a method módszer engedélyezett.
  • Etetéshez nem használható spomb, etetőrakéta, parittya, csúzli és semmilyen más eszköz. Etetni kizárólag etetőkosárral lehetséges!
  • A versenyzőknek 2 haltartó háló használata kötelező és legalább 1 ponty zsák is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy 3-4 haltartót érdemes használni.
  • Előzetes horgászatra van lehetőség a tavon, előre egyeztetett időpontban, aki szeretne horgászni foglalnia kell egy stéget a +36306550167-es telefonszámon.

Limit:

  • Etetőanyag limit 24 liter páronként, melynek bekevert állapotban kell lennie. Ebbe beletartozik mindenféle mag, pellet stb.
  • A csalik és aromák mennyiségét nem szabályozzuk.
  • Élő csali limit nincs.

 

Mérlegelés:

  • Verseny közben többször fogunk mérlegelni a halak védelmének érdekében. Megkérjük a versenyzőket, hogy segítsék a mérlegelő emberek munkáját.

Nevezés:

  • A nevezési díj 40.000 Ft / pár, mely tartalmazza mind a két napi reggelit és verseny után az ebédet. A nevezési díj befizetése 2019.03.15-ig lehetséges.
  • Csak az a páros vehet részt a versenyen, akik befizették a nevetési díjat a határidőig.
  • A nevezési díj összegét a következő számlaszámra kell utalni: 61200285-14061802
  • Megjegyzésbe kerüljön be a csapat tagok neve és a csapat neve
  • Nevezni lehet e-mailben: ifjhajdu@special-mix.hu vagy telefonon: +36703413494
  • A nevezés a nevezési díj befizetésével válik hitelessé!
  • A helyszínen nincs lehetőség a nevezési díj fizetésére!

Díjazás:

  • Abszolút 1. helyezett pár: 2 kupa
  • Abszolút 2. helyezett pár: 2 kupa
  • Abszolút 3. helyezett pár: 2 kupa 
  • Legnagyobb halat fogó versenyző egy szép halas szoborral gazdagodik.

 

A verseny menete:

2019.05.04. szombat:

07:00 – 07:30: Megnyitó, Gyülekező, Reggeli

07:30 – 8:00: Sorsolás, Reggeli

8:00- 8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés

8:50-9:00: Alapozó etetés

9:00-15:00 Verseny

15:00-16:00 Mérlegelés

16:00 – Ebéd

2019.05.05. vasárnap:

07:00 – 07:30: Gyülekező, Reggeli

07:30 – 8:00: Sorsolás, Reggeli

8:00- 8:50 Helyek elfoglalása, felkészülés

8:50-9:00: Alapozó etetés

9:00-15:00 Verseny

15:00-16:00 Mérlegelés

16:00 – Ebéd, Eredményhirdetés

A tavalyi versenyről készült cikk: https://www.specialmixshop.hu/irasok/hajdusagi-duhajkodas-azaz-a-prodi-moka-49

Nevezők listája:

 

  Név: Csapat:
1.

Vladika Sándor
Gajdos Gergő

Haldorado UA
2. Ábrám Dávid
Molnár Antal
Speciál mix Feeder Team
3. Kiss István
Czeglédi László
Kiss-Czega Spori Team
4. Sándor Péter
Grezner András
Fanatic Fishers
5. Nagy László
Szalai Donát
Lázbérc Team
6. Fazekas Tamás
Tyukodi Dénes
Ratohe Feeder Team
7. Bagosi Roland
Jakab István
Beta Mix Team
8. Tótok Gergely
Szőke Tibor
Big Game Team
9. Varga János
Kálló Kornél
 
10. Tari István
Heitzman Viktor
King Baits 1
11. Tari Márton
Módis Sándor
King Baits 2
12. Felhősi István
Dudás Imre
Bravo Fish - Balmazújváros
13. Sisa József
Miskolczi János
Haverok
14. Harsányi Zsolt
Tóth Imre
Lehalászó Team
15. Költő Zoltán
Sárvári Lajos
Sárvári Team
16. Gargya Sándor
Szűcs László
Sneci HE
17. Silye Zoltán
Sipos Imre
Trucker's
18.

Petrovics János
Petrovics Richárd

Petrovics Family
19. Király Antal
Mezei László
 

20.

Tiszavölgyi Tamás
Bencze Csaba
Halászó Team
21. Csonka Zoltán
Szilvási Kristóf
St. Hubertus Carp Team
22. Papp János
Tóth Gábor
Family Team
23. Bíró Róbert
Soós János
Bigi Boys

24.

Hegedűs Csaba
Szilágyi Tamás
DreamFish
25. Sőrésné Varga Ildikó
Sőrés Tamás
 
26. Rantal Zsolt
Bíró Imre
RA-BI Team
27. Fülöp Róbert
Répás Roland
Metallica Berény Team
28.

Farkas Imre
Ifj. Farkas Imre

Fari Carp Team
29. Kakuk Róbert
Kiss Tamás
Svéd-Bait Tech Feeder Team
30. Dudás József
Hrustinszki Zsolt
Angry Carp Team

Szektor kiosztás: